A Békemenettel kapcsolatos hírek több mint 6,1 millió magyar választóhoz jutottak el, míg a Nemzeti Menettel kapcsolatosak csak 5,4 millió főt érhettek el. Az online és elektronikus sajtó háromszor nagyobb érdeklődéssel fordult a kormánypárti rendezvény felé, melyről 1870 sajtómegjelenés született szemben az ellenzéki eseményről szóló 574 beszámolóval. Míg a kormánypárti megmozdulással foglalkozó megjelenések négyötöde pozitív volt, addig a TISZA Párt rendezvényének megítélése megosztott volt a híranyagokban.

Március 15-én erődemonstrációt tartott a Fidesz és a Tisza Párt is Budapesten. A Nézőpont Intézet médiaelemzése alapján nemcsak a résztvevők fordultak nagyobb érdeklődéssel a Békemenet felé, de a sajtóban is több megjelenés foglalkozott a kormánypárti eseménnyel, mint az ellenzéki Nemzeti Menettel.

A hagyományos (nyomtatott, televíziós, rádiós és online) médiában március 13. és 15. között összesen 1870 sajtómegjelenés foglalkozott a Békemenettel, míg a Tisza Párt rendezvényéről mindössze 574 cikk jelent meg. Csak Orbán Viktor beszédéről 191 beszámoló látott napvilágot, míg Magyar Péter előadásával 96 cikk foglalkozott. A Tisza Párt rendezvényén megjelenő ukrán zászlóról 46 alkalommal számolt be a sajtó.

A Békemenet híre is több emberhez juthatott el. Míg a kormánypárti eseménnyel kapcsolatos beszámolók összesen 6,1 millió választó által olvasott médiafelületen jelent meg, az ellenzéki rendezvényről beszámoló médiumok maximális elérése kevesebb, mint 5,4 millió fő tájékozódhatott. Az elérésszám-becsléshez a Nézőpont Intézet az egyes médiumok átlagos fogyasztási adatait vette figyelembe.

Nemcsak érdeklődésben, de az események megítélésében is nagy különbségek mutatkoztak. A kormánypárti rendezvényről a sajtómegjelenések négyötöde (82 százaléka) pozitívan számolt be, míg a TISZA Párt megmozdulása megosztó volt a médiumok körében, azonos arányban voltak a pozitív (22 százalék) és negatív (24 százalék) hangvételű beszámolók.  

 

Összes megjelenés (db)

Összes potenciális elérés (ezer fő)

Pozitív megjelenések száma (db)

Negatív megjelenések száma (db)

Semleges megjelenések száma (db)

Békemenet

1 870

6 122

1 525

64

281

Nemzeti Menet

574

5 369

128

136

310

Sajtóközlemények

2026.03.16.
A Békemenettel kapcsolatos hírek több mint 6,1 millió magyar választóhoz jutottak el, míg a Nemzeti Menettel kapcsolatosak csak 5,4 millió főt érhettek el. Az online és elektronikus sajtó háromszor...
2026.03.13.
A Nézőpont Intézet 2026-ban is egy rendezvény keretén belül adta át a Jótollú magyar újságíró díjat, amit idén György-Horváth Zsuzsa, a Patrióta csatorna műsorvezetője kapott. Mráz Ágoston Sámuel, a...
2026.02.10.
Nem igaz a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe által megfogalmazott állítás, miszerint Namíbia, Gána, Szenegál, Románia vagy Moldávia kevésbé korrupt, mint Magyarország....
2025.11.11.
A Nézőpont Intézet „Jogállamiság: szuverenitás és hatáskörtúllépés az Európai Unióban” címmel konferenciát szervezett, amelyen Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter bejelentette, hogy...
2025.09.30.
A Nézőpont Intézet kilencedik alkalommal vizsgálta a németek Magyarországról és a magyarok Németországról alkotott képét különböző kérdésekben. A tanulmányból kiderült, hogy bár egyes politikai...
2025.05.17.
STATISZTIKA ELEMZÉS A 2025-BEN MEGJELENT CIKKEKBŐL A Nézőpont Intézet 19, igazolhatóan részben külföldi forrásból működő, magyar nyelvű sajtótermék 2025-ben megjelent cikkeit vizsgálta meg és a...
2025.03.11.
A Nézőpont Intézet idén is egy rendezvény keretén belül adta át a Jótollú magyar újságíró díjat. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője köszöntőjében elmondta, hogy a kitüntetést azért...
2025.02.11.
Hasonlóan az elmúlt évekhez, a Nézőpont Intézet megvizsgálta Magyarország 2024-es médiaképét a nemzetközi sajtóban. Az elemzés 14 nyelven összesen 91 médium híreit követte nyomon, s hasonlította...
2025.01.15.
A Nézőpont Intézet sajtótájékoztató keretein belül ismertette a Transparency International korrupciós indexéről szóló elemzését. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője bemutatta a...
2024.11.22.
A Nézőpont Intézet nyolcadik alkalommal vizsgálta a németek Magyarországról és a magyarok Németországról alkotott képét különböző kérdésekben. A tanulmányból kiderült, hogy a magyar-német...
2024.11.20.
A Nézőpont Intézet november 19-én, Brüsszelben mutatta be elemzését, melyben az Európai Unió intézményei jogállami kritériumoknak való megfelelését vizsgálta. A tanulmány 18 olyan területet...
2024.11.08.
A Nézőpont Intézet hallgatók körében végzett kutatása szerint a modellváltó egyetemek hallgatóinak nagy többsége elégedett egyetemi körülményeivel, miközben javuló tendenciákat is érzékel. Az...