A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az április 12-ei vasárnapon esedékes országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék lenne, míg a Tisza-lista továbbra sem tudta átlépni a 40 százalékos határt. A Mi Hazánk támogatottsága változatlanul 8 százalék, amely a párt számára biztos bejutást ígér.

A Békemenet és a Tisza rendezvénye után készült felmérés a Fidesszel szimpatizálók aktivitásának növekedését mutatja. Az előző kutatással összevetve 86-ról 92 százalékra emelkedett a kormánypárti szimpatizánsok részvételi hajlandósága. Mivel a Tisza-tábor már eddig is hiperaktív volt (98 százalékuk mondta, hogy biztosan részt fog venni a választáson), a várakozásoknak megfelelően a kampány célegyeneséhez közeledve a kormánypártoknak volt nagyobb esélye tartalékai mozgósításával. Ugyanakkor a teljes népességnek kevesebb, mint 80 százaléka fog részt venni a választáson.

Szintén a kormányoldalnak kedvező fejlemény, hogy az elmúlt két hétben az Ukrajnával kapcsolatos ügyek dominálták a kampányt és a közbeszédet is. Ahogy azt a Nézőpont Intézet múlt vasárnap publikált kutatása megmutatta, Zelenszkij elnök magyarországi népszerűsége alacsony (a magyarok 64, a Tisza-szavazók 34 százaléka van negatív véleménnyel róla), ezért személyes bekapcsolódása a magyar pártok küzdelmében közvetetten a kormánypártokat segítette. Mindez nem ártott a Tisza Pártnak, de használt a kormányoldalnak.

A mozgósításra és a napirendre vezethető vissza, hogy a kormánypártok enyhén növelték előnyüket. A Fidesz-KDNP legvalószínűbb listás eredménye április 12-én 46, a Tisza-lista eredménye 40 százalék lehet a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A „legvalószínűbb listás eredmény” meghatározása során az összes aktív pártválasztó bevallott és a többi aktív választó statisztikai módszerekkel beazonosított véleményét vettük figyelembe.

 

 

Szinte biztosra vehető, hogy a következő parlamentben a Mi Hazánk is mandátumot szerez majd. Február végéhez hasonlóan a párt támogatottsága változatlanul 8 százalékos, így a Mi Hazánk ellent tud egyelőre állni a két nagy párt elszívó hatásának. A Demokratikus Koalíciónak és a Kétfarkú Kutya Pártnak nehezebb dolga van e téren. A március 15-ei ünnepeken sem tudtak mozgósítani, s jelenleg legvalószínűbb listás eredményük 3-3 százalék lenne.

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet kutatása 2026. március 16. és 17. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. A teljes népességben a magyar választók 40 százaléka szimpatizál a Fidesszel, 35 százaléka a TISZA Párttal, 6 százaléka a Mi Hazánkkal, 3 százaléka a Demokratikus Koalícióval és 3 százalék a Kétfarkú Kutya Párttal.

A legvalószínűbb listás eredmény az összes aktív, részvételében biztos választópolgár pártpreferenciáját tartalmazza, azok bevallása vagy segédkérdésekkel való, statisztikai beazonosítása alapján. Ez az eredmény áll a legközelebb a választás várható tényleges, belföldi listás eredményéhez.

Közvélemény-kutatások

2026.03.19.
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben. A Nézőpont Intézet felmérése...
2026.03.15.
Az ukrán elnök nem népszerű a magyarok körében (64 százalékának rossz a véleménye róla), a kormányfőnek címzett fenyegetését négyötödük (79 százalék) elutasítja, az ukrán készpénz-szállítmány...
2026.03.06.
A választók harmada négypárti, ötöde pedig ötpárti parlamentet szeretne. Öt pártnak van reális esélye bekerülni a következő parlamentbe, és sokkal többen drukkolnak a Mi Hazánk, a Demokratikus...
2026.02.28.
Egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint nem kellene Magyarországnak engedni a Barátság kőolajvezeték újraindításáról szóló vitában – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb...
2026.02.25.
A Nézőpont Intézet mai nappal véget ért közvélemény-kutatása szerint továbbra sincs változás a pártversenyben. Egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás...
2026.02.23.
Politikai oldalaktól függetlenül támogatják a magyarok az Orbán-kormány 2026 elején életbe lépett intézkedéseit – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Még Magyar Péter követőinek...
2026.02.14.
A Fidesz-táboron túlnyúlik a támogatottsága a 13. és 14. havi nyugdíjnak, valamint a januári rezsistopnak – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Ez azt jelenti, hogy a kormányellenes...
2026.02.13.
Befagyott a pártverseny a kampányidőszak elején: hiába a politikai érdeklődők által érzett intenzív választási küzdelem, annak hatása minimális. A Fidesz előnye kevesebb, mint kilenc héttel a...
2026.02.07.
A magyarok egyértelműen kiállnak a kormány azon döntése mellett, miszerint fegyverpénz kifizetésével ismerte el a fegyveres testületek tagjainak szolgálatát – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb...
2026.02.02.
A magyarok közel fele (46 százalék) Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb kormányfőnek, s csak alig több, mint harmaduk (35 százalék) gondol így Magyar Péterre. Hiába közeleg a választás, a...
2026.01.31.
A választók 71 százaléka nem támogatná a kötelező sorkatonai szolgálatot Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kérdés leginkább a Tisza Párt fiatal...
2026.01.28.
Mintegy 7,6 millió magyart, akár minden háztartást és családot sújthatnának a TISZA Pártnak tulajdonított megszorító tervek. A rezsicsökkentés megszüntetése a legnagyobb mértékben 5,9 millió főt, a...